A nagy izvadászat: Szentendrei határcsárda

2011.Július 11.

Verőfényes és forró júliusi nap volt, amikor úgy döntöttem hogy itt az ideje annak, hogy bepótoljam egy tartozásomat felétek és elindítsuk a nagy izvadászatot azaz fedezzük fel közösen kis hazánk legjobb halászcsárdáit.

A helyszín kiválasztása nem okozott túl nagy nehézséget, tekintettel arra hogy Szentendrén visszatérő rendszereséggel átutazom a kisfiammal, útban a srác egyik kedvelt időtöltési helyére a visegrádi bobpályára. A bobozás jó volt mint mindig, a környéken fellelhető étterem és ételkinálat már kevésbé, tekintettel a parkolóhelyek számára, az egymillió külföldi turistára és az ár-érték viszonypáros érdekes alkalmazására, ezen éttermek tekintetében. Ezen gasztronómiai kiszolgáló létesítmények a pénzügyi politika illetve árképzési elvek érdekes és felettébb különleges  alkalmazása mellett döntöttek mikor is inkább az ár felé tolódott el a mérce a minőség(azaz az érték) nagyvonalú figyelmen kivűl hagyásával és mellőzésével. Magyarul, drága és nem túl jó ami biztosan megfelel a tradicionális magyar konyhát csak hírből ismerő külföldieknek, viszont az Én igazi hungarikumot követelő éhes gyomromnak már kevésbé. Ezért a hátsó ülésről felhangzó „apa éhes vagyok és együnk már valamit” kérést és követelést, elhárítottam azzal hogy olyan helyre megyünk enni ahol nemcsak finomat, bőségeset tudunk ebédelni, de a feeling is szuper és az sem utolsó szempont hogy nem merítem le a bankszámlámat.

Így jó 20 perc kényelmes autózást követően érkeztünk meg Leányfalu és Szentendre határán fekvő csárdához mely stílszerűen a Határcsárda nevet viseli és mely csárdával (bár nem kimondottan halászcsárda) de már jó ideje szemezek, de első találkozásunkat mindig későbbi időpontra halasztottam. Idáig. Index balra, szembejövő forgalom elenged majd reménytelennek tűnő küzdelem folytatása a tágas bár zsúfolt parkolóban egy parkolóhelyért. Szerencsére azonnal fel is szabadult egy, így egy kényelmes árnyékos parkolóban hagyva a kocsit, elindultunk a hátsó kerthelyiség felé, honnan kellemes cigánymuzsikát és a Duna közelsége miatt, hűvös vizillatot hozott a szél. A látvány önmagáért beszélt. kellemes zsivaj, önfeledt emberek, vidám hangulatban kik hódoltak a gasztronómiának, a borok élvezetének, és élvezték a látványt az érzést és a közeg varázsát.

Útban asztalunk felé felmértem a már tányérokon lévő ételkinálatot, és máris kissé elbizonytalanodtam, hiszen halételt fogyasztani jöttünk ide, de a tradicionális magyar konyha oly remekművei kerültek a látószögembe, melyek kissé elbizonytalanitottak(biztos hogy halat akarok enni?) Mind látványban mind illatban mind a vendégek arcáról ellesett elégedett érzés, megerősített abban hogy körutazásunk első állomását igencsak jól választottam meg.

A rendelésfelvétel gyors volt, pontos, szakszerű és segitőkész, ajánlásokkal, instrukciókkal elkészítési módozatok bemutatásával és a Patrik nevű kisördögre nézve automatikus tájékoztatás hogy igen gyermekmenü és féladag is rendelkezésre áll. Választásunk végül a halászlékra esett melyekből volt 4-5 fajta az étlapon, de Én a pontyot, egy hölgy ismerősöm pedig a harcsát választotta és mely döntésünket a későbbiekben sem bántunk meg, majd természetesen ezen étkek nagy barátját és kísérőjét óhajtottam elfogyasztani a túros csuszát melynek nagy hódolója vagyok különösen a kapros változatot preferálom nagyon. A kérdésre a válasz IGEN volt, természetesen el tudják késziteni úgy ahogyan a kedves vendég(azaz én) kívánja.

Nagyszerű (gondoltam) bár kissé rossz száj ízzel, hiszen kisfiam a haramia semmiféleképpen nem szándékozott halat enni és amikor a pizza vagy chicken nuggets van-e kérdéseire is nemleges választ kapott, szerényen megelégedett egy tyúk húslevessel és csirkemell filével rizs körettel (miközben én szépen elsüllyedtem szégyenemben). Az anyukája is és Én is nagyon odafigyelünk hogy mit egyen a kölyök erre most pizza és mekis kaját akar enni. (betudtam a melegnek).

Amíg az ételekre vártunk (jelzem nem sokáig) gyönyörködtünk a tájban, a Duna szépségében, az árnyékos hangulatos hely varázsában és élveztük a muzsikát mely nem volt zavaróan hangos feltűnő vagy erőszakos, de nem is volt túl csendes. Csak jelezte ho-hó itt vagyok hiszen ez egy csárda, és szerintem a két cigány muzsikus igazi mesterei voltak a szakmájuknak.

Az ételekről alkotott szigorúan saját véleményem.

A két halászlé alapja ugyanaz volt (vegyes halászlé paszirozva) de mint szakmabeli megállapithatom hogy igazán ízletes illetve friss és még nyomokban sem lehetett felfedezni benne a mesterségességet. A lé izletes volt sűrű, tartalmas és megfelelő hőfokú, utóizesitést nem igényelt. A tálalás szakszerű, kis bográcskákban alsó folytonégő gyertya melegentartással mely hatására folyamatosan a kívánt hőfokon marad a leves. Egy kis bográcskában minimum 2 de inkább 2,5 tányérnyi leves volt és mind a ponty mind a harcsafilék megfelelő létszámban képviseltették magukat benne. Kérés nélkül hozták a paprikát(frisset) és a puha friss kenyeret. A kiszolgálás pontos, szakszerű gyors és abszolút nem tolakodó. A túróscsusza fenomenálisan ízletes volt bár nekem kissé sótlan és öntöttvas serpenyőben lett mind elkészítve mind szervírozva. Nagyszerűen illeszkedett a házi készítésű csuszatészta a túróval a kaporral, és a sült szalonnával, kiegészítve egymást, új ízeket alkotva melyet csak megkoronázott az hogy csuszámat a már fent említett serpenyőben, tálalás előtt még kemencében vagy sütőben egy kicsit összeforrósították. Az így kapott kellemes pörzsanyag réteg izében teljesen elkülönült a forró és karakteres túróscsuszától mégis tökéletesen kiegészítve azt teljesen más dimenziókat nyitottak nekem ahogyan eddig a csuszára tekintettem. Az árképzési politikájuk barátságos, hiszen 3 felnőtt (két hölgy)  és 3 gyerek melyben volt egytálétel, leves fél-adag töméntelen ásványvíz és kávé is fizettünk 14 000 ft-ot és 2000 ft borravalót ami szerintem nagyon korrekt volt.

A Határcsárda Szentendrén található az Ady E u (fő út) 43 sz alatt ami ha Pest felől érkezünk a Szentendre  vége táblánál és Leányfalu kezdődik táblánál található az út jobb oldalán.Tel: 36 26 310-311

A képeket én készitettem,bár csak egy hobbi kamera volt nálunk, a teraszos képet a Határcsárda honlapjáról vadásztam, a külsős képet pedig az interneten találtam(nem tudom kié)